Voszka Éva

Kaleidoszkóp - Versenyhelyzet Magyarországon • 2008–2009

A kötet a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ támogatásával készült.

Szerkesztette: Laki Mihály–Voszka Éva

Írta: Antalóczy Katalin, Laki Mihály, Pásztor Sára, Sass Magdolna, Szabó Márton, Várhegyi Éva, Voszka Éva

Csatolva olvasható

Nagyvállalatok mint Nemzeti Bajnokok

A verseny és a versenyképesség kapcsolata Magyarországon: Az OTP és a Magyar Villamos Művek mint nemzeti bajnokok

A GVH VKK/3/2009 sz. pályázata alapján az AL/1635/2009 sz. támogatási szerződés záró tanulmánya
Készítette: Várhegyi Éva és Voszka Éva

A tanulmány csatolva olvasható

Erős állam: a verseny feltétele vagy torzítója?

A válság nyomán ismét előtérbe került az állam és a piac viszonyának újraértelmezése. A gazdaságpolitikai indíttatású, normatív megközelítések helyett ez a cikk pozitív megközelítést választ: azt vizsgálja, mit állít, és mit tett a 2010 tavaszán hivatalba lépett kormányzat az erős állam koncepciójának jegyében a gazdaság területén.

A magyar gazdaság helyzete és kilátásai 2008-2009

AJÁNLATI FELHÍVÁS

A Pénzügykutató Zártkörű részvénytársaság munkatársai ebben az évben is elkészítették prognózisukat

„A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2008-2009)"

címmel.

KALEIDOSZKÓP - Versenyhelyzet Magyarországon 2007-ben

Szerkesztette: Laki Mihály-Voszka Éva

Tartalom

Bevezető (Laki Mihály-Voszka Éva)

  1. Körkép a magyarországi versenyhelyzetről (Laki Mihály-Voszka Éva)
  2. Autópálya-építés és verseny (Csillag István)
  3. Gyógyszerpiaci fejlemények 2007-ben - a gyógyszer-gazdaságossági törvény és a transzparenciaelv hatásai a versenyre (Antalóczy Katalin-Halász György Imre)
  4. A magyar villamosenergia-piac helyzetképe 2008 elején (Szolnoki Pálma-Takácsné Tóth Borbála)
  5. Verseny a felsőoktatásban? Az állami ösztönzés, finanszírozás és irányítás változásainak hatása az egyetemi és főiskolai stratégiákra, a hallgatók orientációjára (Varga Júlia)
  6. Versenyhelyzet és liberalizáció a postai szolgáltatások piacán (Kardos Péter)

KALEIDOSZKÓP - Versenyhelyzet Magyarországon 2007-ben


Tisztelettel meghívom a Pénzügykutató Zrt. földszinti nagytermébe (1023 Bp. Felhévízi út 24.)

2009. január 22-én (csütörtökön) 14.00 órára

a

"KALEIDOSZKÓP - Versenyhelyzet Magyarországon 2007-ben" c.

kötet könyvbemutatójára.

Kiadványunk a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ támogatásával készült.

 

Pénzügykutató Zrt. - A magyar gazdaság helyzete és kilátásai 2008-2009 (Előrejelzés)

A Pénzügykutató Zrt. munkatársai ebben az évben is elkészítették prognózisukat „A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2008-2009)" címmel.

Részvénytársaságunk kutatói a 2008. első félévi gazdasági folyamatok elemzése mellett az anyagban közreadják a 2008 második felére és a 2009-re szóló előrejelzésüket is.

Antalóczy Katalin - Voszka Éva: Állami piacteremtés-nemzeti bajnok

Állami piacteremtés - nemzeti bajnok teremtése

A nemzeti bajnok teremtésének időszaka sem Európában, sem nálunk nem zárult le, sőt paradox módon az uniós csatlakozással és a teljes liberalizációval párhuzamosan számos jel inkább a módszer újraéledésére utal.

A következő két cikk egy kutatás alapján ennek magyarországi megjelenési formáit, mozgatórugóit, működési mechanizmusait és hatásait mutatja be két nagyon különböző vállalati esettanulmányon keresztül.

Tartalom átvétel