A kötet a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központ támogatásával készült.

Szerkesztette: Laki Mihály–Voszka Éva

Írta: Antalóczy Katalin, Laki Mihály, Pásztor Sára, Sass Magdolna, Szabó Márton, Várhegyi Éva, Voszka Éva

Csatolva olvasható

A verseny és a versenyképesség kapcsolata Magyarországon: Az OTP és a Magyar Villamos Művek mint nemzeti bajnokok

A GVH VKK/3/2009 sz. pályázata alapján az AL/1635/2009 sz. támogatási szerződés záró tanulmánya
Készítette: Várhegyi Éva és Voszka Éva

A tanulmány csatolva olvasható

A válság nyomán ismét előtérbe került az állam és a piac viszonyának újraértelmezése. A gazdaságpolitikai indíttatású, normatív megközelítések helyett ez a cikk pozitív megközelítést választ: azt vizsgálja, mit állít, és mit tett a 2010 tavaszán hivatalba lépett kormányzat az erős állam koncepciójának jegyében a gazdaság területén.

AJÁNLATI FELHÍVÁS

A Pénzügykutató Zrt. munkatársai ebben az évben is elkészítették prognózisukat

Szerkesztette: Laki Mihály-Voszka Éva

Tartalom

Bevezető (Laki Mihály-Voszka Éva)

1. Körkép a magyarországi versenyhelyzetről (Laki Mihály-Voszka Éva)
2. Autópálya-építés és verseny (Csillag István)
3. Gyógyszerpiaci fejlemények 2007-ben - a gyógyszer-gazdaságossági törvény és a transzparenciaelv hatásai a versenyre (Antalóczy Katalin-Halász György Imre)
4. A magyar villamosenergia-piac helyzetképe 2008 elején (Szolnoki Pálma-Takácsné Tóth Borbála)
5. Verseny a felsőoktatásban? Az állami ösztönzés, finanszírozás és irányítás változásainak hatása az egyetemi és főiskolai stratégiákra, a hallgatók orientációjára (Varga Júlia)
6. Versenyhelyzet és liberalizáció a postai szolgáltatások piacán (Kardos Péter)

Állami piacteremtés - nemzeti bajnok teremtése

A nemzeti bajnok teremtésének időszaka sem Európában, sem nálunk nem zárult le, sőt paradox módon az uniós csatlakozással és a teljes liberalizációval párhuzamosan számos jel inkább a módszer újraéledésére utal.

A következő két cikk egy kutatás alapján ennek magyarországi megjelenési formáit, mozgatórugóit, működési mechanizmusait és hatásait mutatja be két nagyon különböző vállalati esettanulmányon keresztül.

A szociális támogatások elosztásának egyik alapvető döntése a jogosultság kritériumainak kijelölése, ami egyben meghatározza az érintettek körének nagyságát és ezzel együtt a közösségi ráfordítások mértékét is. Ezek az ismérvek nemcsak elméletileg sokfélék, hanem a magyar gyakorlat is változatos módszereket használ egymással párhuzamosan. A tanulmány e megközelítések fontosabb, elvileg lehetséges és ma alkalmazott típusait tekinti át elsősorban a Központi Statiszikai Hivatal és a Tárki publikus adatai alapján. Az elemzés fő kérdése az, hogy hány ember (háztartás) támogatási igényével kell számolni az egyes kritériumok alkalmazásakor, vagyis milyen szorzószámok rendelhetők a makrogazdasági kiadásokat megszabó különféle politikai elhatározásokhoz, mérlegelve az egyes megközelítések előnyeit és hátrányait.

Esély 17. évfolyam 4. szám, 2006. július 3-20. oldal

Az uniós csatlakozás legtöbbet emlegetett és sokak által legfontosabbnak tartott eleme a közösségi támogatások megszerzése és szétosztása. Vajon lényegében másfajta természetű támogatás-e az, amit Magyarország az Európai Uniótól kap, mint amit eddig állami támogatásnak neveztünk? Vagy az uniós támogatás a hazai redisztribúció részelemévé válik, befolyásolva a hagyományos gazdaságon belüli újraelosztás mértékét és módját? A kezdeti, még csak részleges tapasztalatok arra utalnak, hogy éles fordulat helyett inkább az arányok eltolódásáról beszélhetünk. A gazdaságba beáramló pótlólagos forrás egyelőre kicsi, de az uniós támogatás és a társfinanszírozási kötelezettség nem váltotta ki a korábbi újraelosztást, hanem részben mellé sorakozott fel. Így a gazdaságon belüli redisztribúció a csatlakozás után valószínűleg kis mértékben nőtt, annak ellenére, hogy a strukturális alapoknak csak mintegy harmadát kapták közvetlenül a vállalkozások, a többi non-profit szervezeteknek és az elosztást irányító államigazgatásnak jutott. Jelentős maradt – nem kizárt, hogy emelkedett - az egyedi-államapparátusi döntések súlya is, a pályázati rendszer korántsem nem vált kizárólagossá.

Külgazdaság 2006. június, 8-30. oldal

Az 1990-es években uralkodó általános felfogás szerint a közép-kelet európai gazdasági rendszerváltás egyik sarokköve a magántulajdon kiterjesztése, ezen belül az állami vagyon magánkézbe adása. Ezért az elmúlt években a szakirodalom és a politika is főként ahhoz keresett érveket, hogy miért célszerű privatizálni az állami cégeket. A végjáték, a maradék vagyon eladása és esetenként a sikertelen ügyletek korrekciója ismét a politikai viták kereszttüzébe állította a privatizáció kezdetétől vitatott elméleti alapkérdéseket. Fontos-e egyáltalán a tulajdonos kiléte? Mi indokolhatja az állami tulajdon fenntartását-kiterjesztését? Működhet-e az állam jobb tulajdonosként piacgazdasági feltételek között, mint tervgazdasági elődje? Az elméletek érvényessége most, a piacgazdasági átalakulás közel másfél évtizedes tapasztalatainak birtokában a gyakorlat alapján is tesztelhető.

Közgazdasági Szemle 2005. január, 1-23. oldal

A magyar privatizáció lezárásának gondolata először 1997-ben merült fel; azóta két kormány is fontolóra vette, majd elvetette a többé-kevésbé kidolgozott tervezeteket. A halogatásnak megítélésünk szerint inkább rövid távú politikai-hatalmi okai, mint jól megalapozott gazdasági indokai voltak. Ebben az esetben azonban a gazdasági racionalitás sem sérült, mert így az elmúlt években – ha váltakozó intenzitással is - lehetővé vált még jónéhány cég eladása. Most, 2004 végén nem látszik reménytelennek, hogy az állam vállalkozói vagyona kevés kivétellel hamarosan új tulajdonosokhoz kerüljön. Így érvényesíthető az az alapelv, hogy a privatizációt akkor érdemes befejezettnek nyilvánítani, ha az valóban lezárult, azaz ha magánkézbe került az eladandó és eladható vagyon.

In: Állami vagyon – privatizáció –gazdasági rendszerváltozás, ÁPV Rt. Számadás a talentumról sorozat 2005. 16-43. oldal