Lengyel László: Pannónia, Hunnia, Budapest

A választási térkép szerint mintha három részre szakadt volna az ország. Az egyik a Dunántúl és a Duna-Tisza köze, ahol szinte már eldőlt, Fideszországban járunk. Ebben a pannón világban a rendszerváltás nagy pártjai, az MDF és az SZDSZ uralták kezdetben a teret.
 
Figyelő, 2010. február 25. Tovább»​​​​​​​

Lengyel László: Orbán a Kamarában: színjáték vagy valódi fordulat?

Fogalmam sincs, hogy képes lesz-e megőrizni Orbán Viktor a realizmusát a kormányzásban, vagy kamarai beszéde színjáték volt csupán, amellyel igyekszik megnyerni a középen lévőket és a külföldet. De jobb, ha úgy tesz, mintha államférfi, ésszerű, türelmes, mások véleményére hallgató politikus lenne, mintha Európában volnánk. Nem hinni akarok neki és benne, hanem érteni és megérteni. Alighanem őszinte volt az a mondata, hogy ma még fogalma sincs, hogyan oldja meg a nyitás bonyolult feladatát. Tovább»​​​​​​​

A gazdasági válság és társadalmi következményei 2010

PÉNZÜGYKUTATÓ ALAPÍTVÁNY

A GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI

2010.

 (a tanulmány készült a Miniszterelnöki Hivatal pályázati támogatásával - VI-SZ/33/1/2010.)

Válság a világban - válságkezelés és tanulságai Tovább»​​​​​​​

Lengyel László: A Fidesz-kormány mikor jut el a düh pincéjébe?

Kentaurbeszéd

Előttünk a jelenet. A győztes bejön a tapsoló és ünneplő hívek között. Kiáll az újságírók elé. A BBC vagy a FT tudósítója kérdi: - Elnök úr, folytatják az előző kormány, az IMF és az EU által elfogadott növekedési pályáját vagy sem? A teremben néma csend. A válasz nemcsak az elkövetkező hetek, de az egész ciklus sorsát eldönti. Magyarország sorsát. Nem lehet nem válaszolni. Nem lehet ?igen, de", ?nem, de" választ adni. És az ország szempontjából van, a győztes politikus szempontjából nincs jó válasz. Tovább»​​​​​​​

Oldalak

Feliratkozás Pénzügykutató Zrt. RSS csatornájára