Események

magyar

Biotechnológiai kis- és középvállalkozások a nemzetköziesedő tudásháromszögben

Biotechnológiai KKV-k a nemzetköziesedő tudásháromszögben 1. munkaértekezlet A hazai kis- és középvállalkozások esélyei a nemzetköziesedő tudásgazdaságok korában címet viselő (röviden KKVENT) kutatási program első munkaértekezletére 2009. december 11.-én, Szegeden került sor. A szegedi munkaértekezlet fő célja, hogy a kutatás biotechnológiával foglalkozó részének néhány eredményét a gyakorlati szakemberekkel és más kutatókkal meg lehessen vitatni (a részvevők listáját lásd a 1. számú mellékletben).

Kis- és középvállalkozások válaszúton: versenyképesség, innováció, nemzetköziesedés

2. munkaértekezlet "A hazai kis- és középvállalatok esélyei a nemzetköziesedő tudásgazdaságok korában" (röviden KKVENT) kutatási projekt második munkaértekezletére Pécsett, 2010 január 28.-án került sor, közösen "A hazai vállalkozások alapítására, növekedésére ható tényezők vizsgálata" című OTKA projekt eredményeinek ismertetésével. A pécsi munkaértekezlet fő célja, hogy a két kutatás résztvevői a hazai kis-és középvállalkozások versenyképességének és nemzetköziesedésének problémáit megvitassák a gyakorlati szakemberekkel és más kutatókkal. (A részvevők listáját lásd a 1.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Események csatornájára