Cikk

magyar

Lengyel László: A jelentéktelenség dícsérete

Az amerikai elemzők minden oldalról szemügyre veszik a legújabb közvélemény-kutatást, amely szerint Obama a legmegosztóbb elnök az elmúlt évszázadban. Miközben a demokrata pártiak 88%-a lelkesedik érte, a republikánusoknak mindössze 27%-a, vagyis 51%-os különbség van a két párt tábora között. Ez messze meghaladja az ifjabb Bush, de még Nixon megosztó számait is. Láthatólag, a két párt szavazóit egyesíti a szeretet és a gyűlölet. A demokratáknak nem tud olyat tenni, amiért ne szeretnék, a republikánusok, bármit tesz, elítélik. Tovább»​​​​​​​

Lengyel László: Államhatalom után, civil hatalom előtt

Kentaurbeszéd
Bár még egy évig az államhatalomban ülnek, de a politikai hatalom nagyrészt kicsúszott a kezükből. Már nem ők kezelik a válságot, hanem a válság őket. Helyüket nem önmaguk, hanem a nemzetközi piacok, pénzügyi intézmények és politikai erőcsoportok jelölik ki. (Nem lenne ez másként egy előre hozott választás utáni kormánnyal sem. Annak is a válság és a világ válságkezelői minősítenék a szakmai súlyát, politikai és személyes hitelességét, annak is meg kellene felelnie az IMF és az EU kívánalmainak.) Tovább»​​​​​​​

Lengyel László: Egy minőségi Bajnai-kormánnyal vannak esélyeink

Feltéve, hogy fajsúlyos, egyben a Fidesszel konszenzust kereső Bajnai-kormány áll fel, az ellenzéknek is érdeke lesz, hogy folyamatosan egyezkedjen, többek között a 2010-es költségvetés, a Valutaalappal és az EU-val kötött hitelszerződések ügyében. Ellenkező esetben a várható jövő évi választási győzelmük után rájuk szakadhat az ég, nemzetközileg elszigetelődhetnek.

HVG-Online, 2009. április 7. Tovább»​​​​​​​

Lengyel László: A holtak gyorsan lovagolnak

Eddig a Fidesztől és a külvilágtól féltek, most önmaguktól, saját állapotuktól rémültek meg - írja nekem Gombár Csaba. Van is rá okuk.

Népszabadság, 2009. március 28. Tovább»​​​​​​​

Lengyel László: Az országot Gyurcsánnyal, Orbánnal együtt írják le

24. órában - Kentaurbeszéd

Ma utoljára távozhat önként, mindenkit fölszabadítva Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki székből. Elfogyott mögüle a választói, a vállalakozói és a munkavállalói, a nemzetközi politikai és befektetői, az értelmiségi és a médiatámogatás. Évtizedek óta nem volt Magyarországnak ennyire elszigetelt, sarokba szorított miniszterelnöke. Mindenki változást akar. Ami eddig fönntartotta, hogy jobb az ellenzéki vezérnél, ma mit sem ér. Magyarországot kettejükkel együtt írják le. Tovább»​​​​​​​

Oldalak

Feliratkozás RSS - Cikk csatornájára